Mérgezett fagyival törhetett Krokodil életére a Szégyen – 444.hu

Robert Mugabe nejével, Grace-szel Zimbabwe függetlenségének 37. évfordulóján 2017. április 18-án.Fotó: JEKESAI NJIKIZANA/AFP

“Miért is kéne nekem megölnöm Mnangagwát? Különben is, ki a fene az a Mnangagwa?” – védekezett Grace Mugabe, Zimbabwe 93 éves elnökének ambíciózus neje a vádak ellen, hogy talán ő akarhatta megmérgezni Zimbabwe 75 éves alelnökét. Mnangagwa, akit a zimbabweiek csak “Krokodilként” emlegetnek, augusztusban egy tölcsér vaníliafagylalt elfogyasztása után lett szörnyen rosszul, de csak most, októberben állt elő gyanújával, hogy talán megmérgezhették. Gyanúját táplálhatta, hogy Grace Mugabénak, akit pedig “DisGrace”-nek (Szégyen) hív a köznép, éppenséggel van egy fagylaltgyára.

Emmerson Mnangagwa, Zimbabwe ügyvivő elnöke nejével, Auxiliával Peter Chanetsa 2017. január 7-i temetésén.Fotó: JEKESAI NJIKIZANA/AFP

Ahogy az is, hogy Zimbabwe közelmúltjában haltak néhányan különös halált az országot a függetlenség elnyerése óta irányító Mugabe környezetéből. Solomun Mujuru, a hadsereg egykori rettegett főparancsnoka és Mugabe régi harcostársa háztűzben vesztette életét. Akkor is akadtak, akik kétségbe vonták, hogy baleset történt.

A fagyigyáros elnökné, Grace Mugabe (középen) az éves mezőgazdasági vásár megnyitóján Hararéban, 2017. augusztus 25-én. Ezidőtájt lett szörnyen rosszul egy tölcsér fagyitól Mnangagwa.Fotó: JEKESAI NJIKIZANA/AFP

Grace Mugabe harcias nyilatkozatában puccsváddal vágott vissza. Szerinte Mnangagwa, akiről pár perccel korábban még nem is tudta, hogy kicsoda, a betegeskedő elnök hatalmára tör. És mert minden megfigyelő szerint ő maga is férje hatalmára tör, érthető a neheztelése. Az mindenesetre, hogy nem részletezett vádjai szerint a zimbabwei függetlenségi háború veteránjai is Mnangagwát támogatják, a megfigyelők megfigyeléseit támasztja alá: valóban a régi gárda eltakarítására készülhet.

És hogy ő van erősebb pozícióban, azt jelzi, hogy Mugabe elnök hétfőn már kicsit át is alakította a kormányát. Elvette Mnangagwától az igazságügyi minisztérium felügyeletét, és kirúgta egyik szövetségesét, Patrick Chinamasa pénzügyminisztert. (Via Financial Times)

Népszerű

Uralkodj magadon!

Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Korábban

View original post here:

Mérgezett fagyival törhetett Krokodil életére a Szégyen – 444.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *