Index – Mindeközben – Kiderült, ki nyerné a cápa vs. krokodil csatát – Index

“Nagyon elszomorítottak az Őcsényben történtek. Az, hogy az emberek ennyire félnek, és ilyen gyűlölettel fordulnak az oda látogató szerencsétlen menekült családok felé” – nyilatkozta korábban Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, aki az ellentétek csitítása érdekében menekült és őcsényi családokat hívott meg a zenekar október 22-i koncertjére.

“Ha közösen hallgatják meg a koncertet, csoda történhet” – mondta Fischer, ám az őcsényiek végül nem mentek el, a csoda így végül elmaradt, két Afganisztánból érkezett család viszont elfogadta a meghívást és meghallgatták a zenekart, amely egy héttel korábban még Amszterdam, Stuttgart, Antwerpen, Dortmund, Eindhoven és Párizs koncerttermeiben játszott.

View original article – 

Index – Mindeközben – Kiderült, ki nyerné a cápa vs. krokodil csatát – Index

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *