Hölgyem, az ön babája véletlenül nem krokodil? – Szoljon.hu

Sikeresen megműtöttek a nyugat-indiai Gudzsarát államban egy egy hónapos csecsemőt, akinek hét foga nőtt ki.

A kisbaba jól van – mondta el a BBC-nek Mít Ramatri szájsebész. Az orvos beszámolt róla, hogy a műtétet két fázisban végezték: először négy, majd három fogat távolítottak el.

A csecsemőt a szülei vitték el a gyerekorvoshoz, mert nehezen szopott. Kiderült, hogy hét foga nőtt ki.

„Előfordul, hogy újszülötteknél előtűnik a fogak csúcsa, de egy darabig még nem nőnek ki. Ebben az esetben azonban a hét fog teljesen kinőtt” – mesélte Ramatri.

Az orvos hozzátette: ő ugyan sohasem olvasott hasonló esetről, de ez akkor sem feltétlenül rendellenes. „Ez egy normális biológiai folyamat, csak ezúttal hamarabb zajlott le” – vélekedett.

A szájsebész kifejtette: azért volt szükség a fogak eltávolítására, mert ha bármelyik kiesett vagy kitört volna, a kisbaba légcsövébe bekerülve fulladást okozhatott volna. Mint mondta, a kisfiú most már jól szopik, de azt nehéz lenne megjósolni, hogy a műtét után hogyan fejlődnek majd a gyerek fogai.

(Borítókép: Shutterstock)

Follow this link: 

Hölgyem, az ön babája véletlenül nem krokodil? – Szoljon.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *